SaLuSa /2013. július 23.
MADAD közvetítése
Mi az univerzum különböző részeiről jöttünk, hogy lássuk
és segítsünk a ragyogó változásokban, amelyek jelenleg szeretett Föld Anyán
történnek. Mi együtt tanulunk veletek, és habár mi jelenleg sokkal
kényelmesebben élünk, mint ti, hamarosan rá fogtok jönni milyen az, ha szabadok
vagytok olyan sok illúziótól, ami az életeteket olyan nehézzé teszi. Kérjük,
mindig tartsátok észben, hogy ti vagytok a teremtői saját sorsotoknak, és az
akaratotoknak, ami eldönti, hogy hogyan haladjon tovább életetek. Mi tudjuk, hogy mennyivel könnyebb arról
beszélni, mint megtenni azt, de erős elhatározással semmi sem lehetetlen
manapság, még azok számára is könnyebb, akik éppen most ébrednek fel, mint azok
számára volt, akik kiköveztétek ezt az utat. Ez volt a Teremtő terve kezdettől
fogva, és kiváltságosnak érezhetitek magatokat, hogy részesei lehettek annak.
Ezen a héten és a következőn magasabb frekvenciájú fény lesz küldve nektek, sokkal
magasabb, mint bármikor azelőtt, és bölcs dolog lenne felkészülni azokra, mivel
minél inkább képes vagy befogadni a lényedbe azokat, annál erőteljesebbé
válhatnak szándékaid. Ahogy azt már korábban sokszor elmondtuk nektek, semmi
sem maradhat rejtve a Fényben, tehát ha azt érzitek, hogy ha még mindig van
valami, ami igényli a figyelmedet, tisztázd azt most az önmagad iránti félelem,
vagy kétely nélkül, kérd a segítőidet és
az angyalokat, a magasabb Énedet, vagy minket, hogy segítsünk, ha nem vagy
biztos abban, hogy mi lenne annak legjobb módja, és biztosan választ fogsz
kapni.
Mi világosan látjuk, hogy ennek a nem tudásnak az
időszaka, amikor nem tudjátok, mi történik, hamarosan véget ér, mivel olyan sok
információnak a felfedésével a világ minden részén, amik szigorúan bizalmasak
voltak korábban, a szokásos hírek nem elégítik ki az igazság iránti
vágyaitokat. Mi belátunk a színfalak mögé, és elmondhatjuk nektek most, hogy
eljött már az ideje annak, hogy korrekt és nem manipulált információk
kerüljenek napvilágra. Régóta vágytok arra, hogy ez megtörténjen, és most
mindannyian majd meglehetősen gyorsan híreket hallani mindenféle forrásból.
Néhányan még mindig ködösíteni fognak, míg mások szabadon beszélni fognak a
változásokról, amelyek azért jönnek el, hogy egyensúlyba hozzák világotokat. A
béke lesz a nap szava, és már láthattok néhány vezetőt, akik kifejezik azon
vágyukat, hogy maguk mögött hagyják a régi ügyeket, és elkezdjenek új és baráti
kapcsolatokat ápolni szomszédaikkal.
A dolgok gyorsabban haladnak, mint első ránézésre tűnik,
még a régi pénzügyi rendszer is, amely feltörhetetlennek tűnt, most úgy tűnik,
hogy semmit nem lehet már kezdeni vele, mint elfogadni az új módját a pénz
kezelésének és annak származékait elfogadni, amely hamarosan elavulttá fog
válni. Habár még néhány évig pénzt fogtok használni, sokan azt érzitek, hogy
lehet anélkül élni, és az fogja az alapját megalkotni az Aranykori
társadalmatoknak, ahol ilyen csereeszközre nincs szükség. Ez az idő bizonyosan
el fog jönni, mivel az isten által meg van tervezve a ti Föld nemzetetek
számára, hogy biztonságosan érkezzetek meg evolúciótok ezen részéhez. Együtt
dolgozunk szövetségeseinkkel és veletek ezen nagyszabású terven, és azt
érezzük, hogy idáig sokat haladtunk előre. Ti is ugyanezt érzitek?
SaLuSa vagyok a Szíriusz bolygóról, és mint mindig, most
is szeretetemet küldöm mindannyiótoknak. Érezzétek az örömet annak okán, ami
történik, mert ez elvezet benneteket a ragyogó és békés jövőhöz, amiről
álmodtok. Érezzétek a szeretetet, amit küldünk nektek minden üzenetünkben, és
álljatok készen a hírekre.
Csatornázta:MADAD
Magyar nyelvű fordítás: Golden Lotus
Forrás: SaLuSa in Love and Light


No comments:
Post a Comment